Marnie a rövid szünetet követően érdeklődve ült be Luchino Visconti előadására. Kíváncsi volt, mi újat hallhat még, hiszen Zavattini elég szerteágazóan beszélt a neorealizmusról. Titkon azért remélte, hogy a rendező kicsit gyakorlatiasabb szempontból fogja megközelíteni.

- Üdvözlök mindenkit ezen a konferencián. Előadásom címe A francia realizmus hatása. Nos ezt tulajdonképpen két mondatban össze tudnám foglalni. Elsősorban azért választottam ezt a címet, mert a francia filmrendező ikon, Renoir mellett volt először lehetőségem bepillantani abba, hogyan is kell valódi, értékes filmet készíteni és ez a tapasztalat inspirált eddigi munkáim során. 1942-ben, első filmem készítésekor még csak a sötétben tapogatóztam, nem voltak konkrét elképzeléseim vagy, mondjuk így, stílusom. A Megszállottság mai szemmel sokkal közelebb áll az amerikai film noirhoz, mint a neorealizmushoz, valamiért mégis ezt kiáltották ki e korszak első filmjének. Hogy miért? Sokat gondolkoztam ezen már én is. Az első dolog, ami eszembe jutott, a házasságtörés volt; gyakorlatilag egy tabutémára építettem egy filmet. Ezen felül pedig az érzékiség bemutatása szintén a jó ízlés, de legalábbis a közerkölcs határait feszegette. Összességében elmondható, hogy teljes mértékben szembe mentem a korabeli kultúrával. Ha már neorealizmus, ami ugyebár a konferencia fő irányvonala, az 1948-ban készült Vihar előtt már sokkal jobban beleillik a képbe. A halászok tényleg halászok, a helyszín pedig az a falu, ahol ők valójában is éltek. E két dolognak köszönhetően már-már dokumentum-jellegű lett a film. Zavattini előadására utalva elmondhatom, hogy ebben a filmben minden kép magában rejti a maga értelmét és ki is fejezi egyben. Ugyanakkor, és ezt be kell vallanom, hiányzik belőle az igazi lendület, ami igazán érdekessé, kereskedelmi szempontból sikeressé tehet egy filmet. Ami a kameramozgást illeti,  jobb szeretek visszanyúlni a gyökerekhez ebben és hagyni, hogy az esemény kibontakozzon a kamera előtt, így is elkerülve a manipulálás lehetőségét. A Welles óta ismert mélységélességet pedig kivittem a szabadba, ezzel búcsút intve a montázsnak. Köszönöm, hogy végighallgattak. Van esetleg valakinek kérdése?

- Nekem lenne. - állt fel egy újságíró - Nem érez kibékíthetetlen ellentéte a filmes realizmus és a színházi rendezései között? Hiszen a realizmusban pont a színpadiasság és a mesterkéltség ellen lázadnak.

- Nem. A színházban klasszikus irodalmi darabokat viszünk színre, aminek semmi köze a mai ember mai problémáihoz. Shakespeare például szerintem kellően tehetséges író volt ahhoz, hogy drámái a mai kor embere számára is érdekesek legyenek.

Ezzel véget is ért az előadás. Marnie a tömeggel együtt elhagyta a termet, de nem állt meg az előcsarnokban. Úgy érezte éppen itt az ideje, hogy visszatérjen a saját korába.