Miután Marnie hazaért, éles szóváltásba került az apjával, így szinte a küszöböt sem lépte át, máris indult vissza a könyvtárba. Ott legalább nem kell szembenéznie a problémákkal. Inkább a némafilmek, mint a viták.

Megszokott helyén még mindig ott volt a könyv, nem vitte el senki. Marnie-nak tulajdonképpen volt egy olyan érzése, hogy rajta kívül ez senkit sem érdekel. Kinyitotta és azért titkon remélte, hogy most már hangosfilmekről lesz szó.

11. fejezet: A filmköltő

- Na ez tuti francia, csak azoknak voltak ennyire elvetemült nézeteik, hogy verset csináljanak a filmből

A fény túloldalán felbukkanó kép azonban egyáltalán nem volt neki ismerős. Ez meglepő volt Marnie számára, így kíváncsian indult el felfedezni a filmtörténet egyik következő darabkáját.

Legnagyobb meglepetésére nem az 1920-as vagy 1930-as évekbe került, hanem 1962-be, a Francia Akadémia épülete elé. Bement és a díszterem felé indult, aminek ajtajában már egy nagyobb embercsoport várakozott. Mint kiderült, mindenki René Claire akadémiai székfoglaló beszédére várt. A rendező megjelenése előtt izgatott morajlást lehetett hallani, mindenki azt találgatta, vajon miről fog szólni a beszéd.

A szokásos formalitásokat követően végre pódiumra lépett René Claire és elkezdett beszélni.

- Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Sokat gondolkoztam, vajon miről is beszélhetnék, ami nem is hangzik beképzeltnek, fellengzősnek mégis megfelelő képet festhet az ide, erre a pódiumra vezető útról. Ezért talán az lenne a legjobb, ha a legelején kezdeném. Az I. Világháborút követő években mindenki forradalmár akart lenni, mindenki valami mást akart csinálni, el akart szakadni a valóságtól. Minden megkérdőjeleződött. Ekkor a film tűnt a legforradalmibb kifejezési eszköznek, sokan ettől várták a megújulást. Benne rejlett annak lehetősége, hogy az utókor az alapján fogja megítélni a filmet, amit mi akkor és ott alkotunk. Ez hatalmas szabadságot is adott, de egyben óriási felelősség is volt.

     Ebben a szabad, forradalmi hangulatú közegben talált a film egy új utat magának a hang formájában. Eleinte én is és mindenki, akinek volt szerencséje a némafilm korszakban alkotni, tartottunk tőle, hogy a hang majd megöli a filmet és meghatározza a jövő nemzedékének lehetőségeit, már ami a filmet, mint kifejezőeszközt illeti. Én a magam részéről, a kezdeti elutasítást követően, mindig is arra próbáltam törekedni, hogy a hangot a vizuális nyelv bővítésére használjam. A szövegnek mindig csak érzelmi értéke lehet, mivel kizárólag a képeket lehet és kell alkalmazni a cselekmény kifejezésére. Ha ezt a számomra alapszabályt betartjuk, akkor megmaradhat a film nemzetközinek, mert a film univerzális nyelvét mindenki érti. A mozgókép képes alkotni; a benne megteremtett ritmus segítségével új erőre kaphat, ismeretlen látomásokat keltve életre. Ebből a ritmusból tud a film költészete is táplálkozni. Az I. Világháború után kezdtünk el tiszta művészetről beszélni, mivel a megjelenített képek álomszerűek, némák és csábítóak voltak.

Egyik első filmem, a Felvonásköz is jól illeszkedik ebbe az avantgárdnak is nevezhető korszakba. Igyekeztem a hangot és a képet a konvencionálistól eltérő módon összeilleszteni; ez olykor meghökkentő is volt. Eizenstein ideológiája nyomán én sem helyeztem a film középpontjába egyetlen szereplőt; tulajdonképpen maga a történetiség is hiányzik. Jelenetek, absztrakt beállítások, meghökkentő eszmélések vannak, melyek mind a hangulatábrázolás nélkülözhetetlen eszközei. Ne lepődjön meg senki, ha nem találja a logikát az egymás után vágott jelenetekben, ugyanis nincs bennük. A lassítás, gyorsítás, visszafele játszás különleges hatást keltenek, amit semmi mással nem lehetett volna elérni. Ha pár szóban kéne összefoglalnom, talán azt mondanám vizuális zavar, amit a vásznon láthatunk.

    1922 körül a nemzetközi filmvilágban az amerikai, a svéd és a német alkotók is eredetibbnél eredetibb műveket alkottak. Mi itt, Franciaországban, mindenfajta jellegzetességet, perspektívát nélkülöztünk. Ekkoriban jöttem rá arra is, hogy a filmet művészetként emlegetni igen elhamarkodott dolog volt, hiszen ebben az esetben a technikai fejlődés mindenek fölött állt.

      Azt hiszem nagyon elkalandoztam és a szükségesnél már így is jóval tovább beszéltem. Köszönöm megtisztelő figyelmüket és biztosíthatom önöket arról, hogy az eddigiekhez hasonlóan továbbra is a francia film és kultúra szolgálatában fogok állni.

A könyvtárba visszatérve Marnie eltűnődött. Igen elméleti volt ez a fejezet, sehol egy film, vagy legalább egy kis részlet. A legjobb lesz ha megnézem a filmet, akkor nyilván minden sokkal érthetőbb lesz.