Marnie, bár nagyra értékelte a franciák tehetségét és azt amit a filmművészethez hozzátettek, már vágyott valami másra. Egy másik nemzetre, egy kevésbé művészi filmre vagy bármire, ami könnyedebb. Ennek reményében kezdett bele a következő, 13. fejezetbe, melynek címe Rózsabimbó volt. Ebből rögtön tudta miről lesz szó.

- Orson Welles és az Aranypolgár. Amerikai, semmi köze a franciákhoz szerencsére, de könnyen emészthetőnek éppen nem nevezném. - még gondolatai végére sem ért, máris megjelent a fény. De a másik oldalon megjelenő kép igazolta sejtéseit:

Marnie nagyon örült annak, ahova jutott, már egy ideje vágyott rá, hogy hagyományos környezetben nézhessen filmet. Hamarosan azonban arra is rá kellett jönnie, hogy a környezet a legkevésbé sem hagyományos. A vetítés annak rendje és módja szerint zajlott le, de már az gyanússá vált, hogy olyan kevesen vannak a teremben, leginkább férfiak. Az utolsó képkockák után kivilágosodott a terem és kezdetét vette a vita, amire Marnie egyáltalán nem volt felkészülve. Pár mondat után megértette mi is történik körülötte; stúdió-vezetők és ügyvédek vitáztak arról, hogy megsemmisítsék vagy bemutassák e a filmet, vállalva ezzel William Randolph Hearst sajtómágnás haragját és bosszúját.

- Az tény, hogy semmire, amit eddig láttam, nem hasonlít. Szinte hihetetlen ahogyan a térmélységgel bánik;  szinte egyszerre éles és életlen ugyanaz a felvétel. Bámulatos. A hosszú kamerabeállítás már szinte a szovjet időkre emlékeztet; elég hasonló montázstechnikát használt Welles szerintem.- monda a Metro - Goldwyn - Mayer vezetője.

- Valóban, lebilincselőek a képi megoldások, a kérdés az, mennyire tudja ez elvonni a figyelmet a tartalomról. Vajon az avatatlan szem is észreveszi ezeket a bravúros megoldásokat? - tette fel a költői kérdést a Paramount Pictures vezetője. - Már maga a témaválasztás is meghökkentő lehet. Pénz, hatalom, hírnév, mint minden rossz okozója; nos, ez szembe megy mindennel amit Hollywoodban megszoktunk. A nyomozást, mint keret történetet alkalmazni jó ötlet, de a non-lineáris történetszövés azért már túlzás. Ettől nehezen követhető, már-már nehézkes lett a film.

- Egyet kell hogy értsek. A flash-backek kuszasága teljes mértékben lehetetlenné teszi az objektív megismerést. A nézőknek pedig ez kell, semmi bonyodalom. - szólt közbe a 20th Century Fox vezetője.

- Persze, rágódhatunk ezen, meg a képi világon, de a legnagyobb probléma mégis csak Cane személye és a rengeteg átfedés Hearst-el. Ezt hogyan lehet kiküszöbölni? - kérdezte meg a legalapvetőbb kérdést a gyártó stúdió, az RKO Pictures, vezetője.

- Jogilag azt valószínűleg semmit nem tehet, hiszen a film nem említi őt név szerint, de a beígért bojkott és lejárató hadjárat következményei beláthatatlan károkat okozhatnak. A legfőbb kérdés szerintem, hogy tudjuk e ezt majd kezelni. - vetette fel az egyik ügyvéd.

- Bizonyosan túl lehet élni, az ő keze sem ér el mindenhova és a nézők véleménye az, ami igazán számít. Szerintem a totális megsemmisítés lehetőségét el kell vetni. Nem lehet, hogy egy ilyen alkotás a semmibe vesszen. - próbálta megvédeni a filmet az RKO Pictures vezetője.

- Rendben, vállaljunk kockázatot. Az azonban biztos, hogy a későbbiekben nem szabad, hogy egy ennyire makacs és öntörvényű alkotó ilyen nagy mértékben szabad kezet kapjon a gyártási folyamatban. - zárta le a vitát egy másik ügyvéd.

Marnie, miközben elhagyta a termet, alig tudott magához térni a csodálkozástól.

- Benne volt a levegőben a bukás lehetősége, még mielőtt bemutatták volna a filmet? Soha nem gondoltam volna. Az utókor számára minden idők legjobb amerikai filmje ekkora dilemmát okozott a forgalmazóknak, még meg is akarták semmisíteni? Kár lett volna érte azt hiszem.

Szerző: daffodil  2012.10.08. 19:35 Szólj hozzá!

Címkék: film amerikai rózsabimbó filmtörténet Welles Aranypolgár

A bejegyzés trackback címe:

https://themagicoffilms.blog.hu/api/trackback/id/tr794823863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása