Marnie, miután visszatért a konferenciáról, bármennyire is szerette volna folytatni az olvasást, annyira fáradtnak érezte magát, hogy jobbnak látta, ha hazamegy és pihen egy kicsit. A haza fele vezető úton és utána is egyfolytában a hallottakon gondolkozott

- A tiszta valóságábrázolás valóban mindenki számára értékes filmet teremthet? Ha a dokumentumfilmeknél megengedett a szubjektív valóságábrázolás, miért utasítják ezt el a neorealisták? Miért ne tudna egy színész ugyanolyan hitelesen eljátszani egy halászt, mint maga a halász? - a válaszokra azonban már nem tudott rájönni, mivel mély álomba zuhant.

Mikor reggel felébredt, a nap már magasan járt az égen, amiből azt a következtetést vonta le Marnie, hogy a nap jó részét átaludta valószínűleg. Ám ezzel mit sem törődve mászott ki az ágyból és lelkesen készült, majd indult vissza a könyvtárba; az utak szinte üresek voltak, így gyorsan haladt.

A szokott helyén ismét nem ült senki, teljes nyugalommal tudta belevetni magát az olvasásba. A 16. fejezet címe: Pszichotársadalom

- Freud visszatért ... 

Bővebb véleménynyilvánításra azonban már nem volt lehetősége, mert egy kép jelent meg a vakítóan fehér fény másik oldalán:

- Na ez tuti nem Freud, annál inkább olasz már megint.

 Marnie hamar megbizonyosodhatott igazáról, mivel Michelangelo Antonioni dolgozószobájába jutott. A rendező 1983-ban kapta meg a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánját addigi életművéért és ezt követően írt cikket pályájáról, legalábbis  ezt állapította meg a lány. Szerencsére a férfi hangosan gondolkozott, így bár Marnie nem látta pontosan mit ír, a gondolatait azért megismerhette.

- Azt biztosan le kell szögeznem, hogy semmi közöm a neorealista korszakhoz; azt sem ártana tudatni, hogy mindig is a magam feje után mentem, ragaszkodtam az igazamhoz. Viszont a nemzetköziséget talán az is elősegítené, ha beleírnám, hogy René Clairhez hasonlóan én sem tartottam elsődlegesen fontosnak a cselekmény meglétét; legalábbis nem a megszokott módon.

Ezután hosszabb, csendes, írással töltött szünet következett, mialatt Marnie-nak volt lehetősége körbenézni a szobában. Egyik ámulatból esett a másikba; a polcokon szinte végeláthatatlanul sorakoztak a díjak: Ezüst Szalag díjat kétszer kapott dokumentumfilmjeiért és négyszer mint rendező, a Cannes-i Filmfesztiválon kétszer érdemelte ki a zsűri különdíját, a Nagyítás pedig az Aranypálmát is megkapta, a Filmkritikusok Nemzetközi Szervezetétől is kétszer kapott díjat, valamint Az éjszaka című filmje a berlini Arany Medvét is kiérdemelte, mint ahogyan A barátnők a velencei Ezüst Oroszlán-díjat, a Vörös sivatag pedig az Arany Oroszlánt. Marnie tisztában volt vele, hogy Antonioni elég termékeny és nagyon karakterisztikus rendező volt, de ez a sok díj azért meglepte. Ő sem gondolta, hogy ennyi elismerésben volt része filmjeinek. Elmélkedését azonban a rendező beszéde félbeszakította .

- Ez így nem lesz jó, valahogyan csak szelektálni és tagolni kellene a filmeket, nem írhatok mindegyikről ... Hm ... Lehetne A kaland, Az éjszaka, Napfogyatkozás és nevezhetném őket trilógiának. De ha a témaválasztást nézzük, lehetne Az éjszaka, Napfogyatkozás, Vörös sivatag, hiszen ők is egyfajta egységet alkotnak. Lehetne egy amerikai csoport is a Nagyítással, a Zabriskie Point-al és a Foglalkozása: riporterrel. No és nem szabad elfeletkezni a kezdetekről sem, mikor még csak ismerkedtem a filmkészítéssel: Egy szerelem krónikája, A barátnők és A kiáltás. Lehet még ezekből is válogatni kéne, mert ez még így is elég sok ... Sajnos azt hiszem a kiforratlanságomat tükrözőket kihagyom, írok a trilógia filmjeiről és a Nagyításról, hiszen ez volt az első külföldi filmem.

Marnie csak ült egy széken és hallgatott. Ha kellett volna se tudott volna egy szót sem szólni, annyira el volt ragadtatva Antonionitól.

- A kronológia persze fontos, kezdjük A kalanddal, 1960-ból. Illetve ha már trilógia, tekintsük őket egységnek. Szóval, elhidegülés, megfakuló érzelmek és a kiútkeresés mind a háromban benne van. Összefoglalva mondhatnám, hogy az erkölcsi és egzisztenciális zűrzavar határozza meg ezeket a filmeket. És akkor talán most lehetne ezt lebontani filmekre és részletesebben elemezni őket. Mit is írhatnék A kalandról? Ha már említettem korábban a történet jelentőségét, talán megemlíthetném, hogy itt kerek, egész történet elmeséléséről szó sincs; sokkal inkább jellem- és magatartás elemzés ez a film. Na aki nem látta, ezután nem is akarja majd megnézni ... - nevetett fel Antonioni. - A cannes-i botrányt talán nem említem meg, az igazán nem vetne jó fényt rám ... Inkább a női karakter fontosságát és dominanciáját kellene kiemelnem, hiszen, ha jobban belegondolok, ez is többször visszatérő motívum. Férfi vagyok, nincs mit tenni ... Azt hiszem ennyi elég is lesz erről, most lássuk Az éjszakát. Mi újat írhatnék erről? Ebben is elhidegülés van, széthulló kapcsolatok, melyek mind egy szétesőfélben lévő társadalom részét képezik. Direkt ez persze nincs kimondva, nem is engedte volna a cenzúra ... A sajátos dramaturgiára mindenképpen fel kell hívnom a figyelmet, hátha valakinek nem tűnik fel; motívumok követik egymást, nem cselekmények, amikből aztán a néző levonhatja a maga következtetéseit. És itt van persze a zene is ... Csak belső zene van és természetes zajok. Kameramozgás ... hm, talán nem érdekli ez annyira az embereket ... Majd meglátom hogyan alakul a terjedelem a végén. Mi is jön most? .... Á igen, a Napfogyatkozás. Ez sem tartozott az egyértelműen népszerű filmjeim közé ... azt mondták, az átlag néző számára nehezen befogadható ... Hát igen, sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a társadalmi konvenciók és az elidegenedés, mint korábbi filmjeimben. Na de azt hiszem nem kell erre túl sok szót fecsérelni, jöjjön most az utolsó a Nagyítás. Azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy amerikai és megrendelésre készült. Arra is ki kell térnem, hogy két fő problémakört boncolgatok, a művészet és a valóság kontrasztját valamint a világ megismerhetőségét és befolyásolhatóságát. Az is fontos, hogy mindezek ellenére is eddigi filmjeimhez képest a Nagyítás sokkal mozgalmasabb és a klasszikus értelemben vett cselekmény is felfedezhető benne. De mit is beszélek itt ennyit. Azt fogom írni a végére, hogy nézzék meg és alkossák meg a maguk véleményét mindegyikről és kész.

Ahogy ezt kimondta Antonioni, Marnie már látta is a fényt; ideje volt visszatérni.