Marnie vágya, hogy egyszerűen értelmezhető hangosfilmet lásson vagy arról olvasson, nem teljesen vált valóra; erre hamar rájött. Kinyitotta a könyvet és a következő, 10. fejezethez lapozott, ami A brit csavargó címet kapta. A lány rögtön tudta kiről fog ez szólni, hiszen szülei olyan nagyon tisztelték ezt az ikont, hogy elsőszülött fiukat is róla nevezték el. Örömébe némi aggodalom is vegyült, mivel jól tudta, hogy ez esetben ismét némafilmekről lesz szó, ráadásul Charlie Chaplin filmjei nem a bravúros kamerakezelés vagy montázs technika miatt lettek népszerűek. Ezekben az alkotásokban inkább a téma, a kibontakozó cselekmény az, ami magával ragadja a nézőt. Tovább azonban nem tudott ezen tűnődni, mert megjelent a fény, a másik oldalon pedig a már jól ismert alak:
Marnie a napfényes Kaliforniába jutott, a tengerparton egy padon ülve, újsággal a kezében találta magát. A Los Angeles Times-t tartotta a kezében, méghozzá egy 1931-es számot. A cikk, ahol nyitva volt a lap, természetesen Chaplinről és filmjeiről szólt. Amolyan némafilmes visszaemlékezés volt, hiszen a Jazz énekes óta már nem volt divat némafilmet készíteni, így Chaplin ezen korszakától búcsúzott az író tulajdonképpen. Röviden visszatekintett az elmúlt több mint 15 évre.
A csavargó karakter 1914-ben, a Chaplin az autóversenyen (Kid Auto Races at Venice) című burleszkjében jelent meg először. Innentől karrierje egyenesen ívelt felfelé. Ennek köszönhető, hogy szinte a kezdetektől a bajusz, a sétapálca, a keménykalap, a zakó és az óriás cipő nélkülözhetetlen kellékeivé váltak. Chaplin neve pedig összeforrt a burleszkkel. Jellemzően mindig egy felismerhetetlen nagyváros a helyszín, a szereplők hétköznapi figurák, túlnyomórészt férfiak és a verekedés, üldözés is elengedhetetlen.
A karakter megformálásához gyermekkori nyomorának tapasztalatait használta, ami először A kölyök című, első egész estés, játékfilmjében teljesedett ki. Itt nyíltan mutatja meg a gyermekkori nélkülözés fájdalmait, a szeretet fontosságát (melyben neki gyerekkorában nem sok része volt), az összetartozást és rávilágított a szegények és gazdagok közötti különbségekre. Következő domináns filmje az Aranyláz (The Gold Ruch, 1925) volt, melynek számtalan jelenete vált klasszikussá az évek folyamán. Fő motívuma itt is a boldogság utáni vágy, melyet három különböző módon is megpróbál elérni. Először a meggazdagodásban látja az esélyt, majd a szerelemben reménykedik végül pedig a reménytelenségbe süllyed, melyből egy véletlen folytán a szerelem és a gazdagság húzza ki.
Chaplin mindig is elutasítóan nyilatkozott a hangosfilmről, szerinte ugyanis az megöli a film szépségét és jelentősen csökkenti a mimika szerepét. Ezért, mint sok más sikeres némafilmes (Buster Keaton például) ő is karrierje végére ért, írta az újság, hiszen a rohamosan fejlődő filmes iparban már nincs helye a némafilmnek. Őt magát persze nem kérdezték meg erről; a cikk végén csupán annyi szerepelt, hogy Chaplin egyik utolsó elkeseredett próbálkozása a némafilm életben tartására a hamarosan mozikba kerülő Nagyvárosi fények (City Lights) Az újságíró tudni vélte, hogy ez a film amolyan átmenet a néma- és hangosfilm között, mivel zene és hangeffektek vannak benne, csupán a beszéd 'maradt ki' belőle.
- Meg kéne néznem ezt a filmet - gondolta Marnie és elindult mozik keresni ...
