Egy egész estés hőskor.
- Ez bizony hosszú lesz. Nem biztos, hogy be tudom ma fejezni ... Na nem baj, elkezdem aztán meglátjuk. - gondolta Marnie. Sejtette, mi lehet a film ebben a fejezetben, de kissé elbizonytalanodott, mikor a fény túloldaláról jövő hang sokkal inkább emlékeztetett egy nagyváros zajára, mint egy filmforgatáséra. Ennek ellenére persze gondolkodás nélkül indult el kideríteni mi is rejlik e mögött.
New Yorkba került, 1915 januárjába. Sehol egy stúdió, egy díszlet vagy egy jelmezes szereplő. Marnie nem tudta ezt mire vélni, azonban amint elsétált egy újságokat árusító rikkancs fiú mellett, minden egyértelművé vált. Pár nap múlva lesz D. W. Griffith legújabb filmjének a bemutatója. A lapok címoldalán minden erről szólt. Minden újságból vett egyet és keresett egy nyugodt helyet, ahol el tudja olvasni őket. Először csak a szalagcímeket nézte meg.
The Sun:
D. W. Griffith legújabb filmje hamarosan a mozikban |
New York Times:
A szegregáció elérte a filmgyártást |
New York Gazette:
Breil komponált zenét Griffith filmjéhez |
The Wall Street Journal:
Borsos ár a mozikban |
- Griffith filmje valóban ilyen nagy port kavart? - tűnődött Marnie, miközben elkezdte olvasni a cikkeket.
A The Sun a film erényeit méltatta; hossza minden eddigi filmét túlszárnyalja a maga 3 órájával, nincs szükség narrációra, hiszen az inzertek mindent egyértelművé tesznek, újítások a beállításokban és a kameramozgásban.
A következő, New York Times által publikált írás, már jóval kíméletlenebbül fogalmazott. Elítélte a rendezőt, amiért ilyen nyíltan felvállalta a déli államokkal szembeni szimpátiáját, a film egyes részeit pedig kifejezetten rasszistának tartotta.
A New York Gazette szinte alig írt a filmről, sokkal többet foglalkozott azonban a hozzá komponált zenével. Ez volt az első film, melyhez saját zenei kíséret készült, melyet saját zenekar adott elő minden egyes előadás alkalmával.
Az utolsó újság, melyet megvett, szintén egy új nézőpont alapján közelítette meg a filmet. Mindenki, aki kíváncsi volt az Amerika Hőskora című filmre, nem kevesebb mint 2 dollárt volt köteles fizetni. Pont annyit, mint egy Broadway darab jegyéért. A lap ezt felháborítónak és túlzónak találta, hiszen, szerintük, a két előadást nem lehet egy lapon említeni.
Marnie befejezte az olvasást, összehajtotta az újságokat és elgondolkozott. Milyen sokat változott a világ közel 100 év alatt. Ma már az Egyesült Államoknak fekete elnöke van, minden filmhez saját zene készül és a jegyárak már senkit sem érdekelnek. Ami ebben a filmben még újítás, manapság már lerágott csont.
- Hát igen, semmi sem tart örökké. - gondolta Marnie és elindult vissza a könyvtárba.
Már sötétedett, mikor a lány kilépett az ajtón és elindult hazafelé. Alig várta, hogy végre ágyba kerüljön és jól kipihenje magát, hiszen másnap egy igazán hosszú filmet kell majd megnéznie. Az Amerika Hőskorát.
